ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
+36 52 531 513
DKV hírek
„Együtt utazni jó” – a jövő a gyerekekre épül
2017. október 11.

A DKV Zrt. 2011-ben indította el az „Együtt utazni jó” iskolai közlekedési ismereteket nyújtó programját. Az idei, 2017/18-as tanévben már hetedik alkalommal szervezzük meg az általános iskola alsó tagozatos tanulói számára kampányunkat.

Programunkat a tankerület általános iskolái körében egyre nagyobb érdeklődés övezi, hiszen a tanulók játékos foglalkozásokon ismerkedhetnek meg a közösségi közlekedés előnyeivel, fontosságával.

Minden tanévben igyekszünk más-más aspektusból megközelíteni a közösségi közlekedés fontosságát.
A 2015/16-os tanévtől kezdve a Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitánysággal együttműködve, kiemelt hangsúlyt kapnak a legfontosabb közlekedésbiztonsági kérdések, KRESZ-ismeret, illetve a járműveken való helyes, illedelmes viselkedés is.

A 2016/17-es évben összesen 16 iskola 72 osztályában, közel 2000 tanulón keresztül, mintegy 7000 emberhez jutott el a közösségi közlekedés és ezzel összefüggésben a környezetvédelem fontossága.

Az új, 2017/18-as tanévben pedig visszatérünk a természetbe. A Debrecen mellett található hármashegyaljai erdőre és tájra hívjuk fel a figyelmet, mely számos értékes programot kínál kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
A Nyírerdő Zrt.-vel és a Zsuzsi Erdei Vasúttal közreműködve hangsúlyozzuk a gyerekek körében a közösségi közlekedés környezetvédelmi szerepére.

A tanórákon alapvető céljaink közé tartozik:

  • Információnyújtás a közösségi közlekedés rendszeréről, eszközeiről, azok használatáról
  • Figyelemfelhívás a közösségi közlekedés környezetkímélő szerepére
  • Alapvető közlekedésbiztonsági szabályok megismertetése, betartásának elősegítése
  • A közlekedési kultúra megalapozása, formálása

A képzés tematikája:

Az általános iskolák alsó tagozatos diákjai részére dolgoztuk ki a munkafüzeteket és a kapcsolódó programot egyaránt. A kihelyezett interaktív előadásokat képzett munkatársaink az iskolákban tartják. Első félévben az általános iskolák 3. osztályait, míg a második félévben az 1. osztályosokat keressük fel.

A 2. és 4. osztályosok részére telephely látogatási lehetőséget ajánlunk fel, ahol a gyerekek hallhatnak a DKV történetéről, megtekinthetik a járműveket és bepillantást nyerhetnek a forgalomirányítás rejtelmeibe!

Ettől az évtől, levéve az utazási költség terhét az osztályokról, a telephely látogatásra történő utazást díjmentesen biztosítjuk az osztályok számára, ehhez nem kel más tenni, mint egy online felületen előzetes regisztrálni kell, mi pedig e-mailben küldjük el az utazásra jogosító voucher-t.  A regisztrációs felület elérhetőségéről minden iskolát levélben tájékoztatunk majd.

A program kidolgozása során arról sem feledkeztünk meg, hogy a hasznos információk átadása mellett élményekben gazdag, vidám perceket szerezzünk a diákoknak, ezzel gyerekjátékká téve a tanulást.

A DKV Zrt. ügyfélszolgálati feladatait a DV PARKING Kft. látja el