Közösségi közlekedéssel
a zöld környezetért!
ÜGYFÉLSZOLGÁLAT:  +36 52 531 513
ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
+36 52 531 513
DKV hírek
Élet Mentő Pont lett a DKV
2023. május 22.

Az Országos Mentőszolgálat Észak-Alföldi Regionális Mentőrszervezete és a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. együttműködésének újabb állomásaként a Társaság három telephelyén alakított ki Élet Mentő Pontot.

Ezzel egyidőben 80 dolgozó vállalta önként, hogy részt vesz a Mentők életmentő képzésén.

Magyarországon naponta 70-en szenvednek el hirtelen szívhalált. A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. 2022-ben, közel 200 alkalommal kérte a Mentők segítségét, utasrosszullét miatt. A gyors beavatkozás, gyakran életet menthet. Minden percnyi késlekedés 7-12%-al csökkenti a sikeres újraélesztés esélyét.

Az Élet Mentő Program részeként a DKV Zrt. három darab LIFEPAK CR2-es készüléket vásárolt meg. A használathoz, valamint az újraélesztéshez szükséges ismereteket a DKV Zrt. mintegy 80 önként jelentkező dolgozója a Mentők által vezetett több órás képzés során szerezte meg.  Az ismereteket évente frissítik majd.   

A társaság dolgozói az újraélesztés és a defibrillátor használatának szabályain túl különböző technikákat ismerhettek meg, melyekkel a járműveken bajbajutott utasoknak tudnak szakszerű segítséget nyújtani.

A szükséges szakmai ismeretek elsajátítása után, 2023. május 23-át követően a DKV Zrt. is felkerül a debreceni Élet Mentő Pontok közé. A társaság, a legforgalmasabb végállomáson a Petőfi téren, illetve ahol a közelben nincs újraélesztő készülék így a Salétrom utcai telephelyen, valamint a Határ úti indítóhelyen egy-egy defibrillátort helyezett ki. Ezentúl ezek is megjelennek majd az ÉletMentő App felületén, bárki, bármikor igénybe veheti azt, ha szükség van segítségre.

2023. március 08. óta a „Mentőre vár” felirat jelenik meg a társaság által üzemeltetett autóbuszok, trolibuszok és villamosok kijelzőin utasrosszullét esetén. A kijelző kép segítségével a mentők hamarabb megtalálják a bajbajutott járművet, illetve az arra járó egészségügyi dolgozók is gyorsan és hatékonyan be tudnak avatkozni a mentők kiérkezéséig. Ilyen esetekben a 112-es segélyhívó szám tárcsázása mellett az Országos Mentőszolgálat ÉletMentő appja illetve a SzívCity alkalmazás is nagy segítséget nyújt.

Transit DKV
Töltse le applikációnkat Android vagy iOS rendszerű eszközére!
Ügyfélszolgálat
A DKV Zrt. ügyfélszolgálati feladatait a DV PARKING Kft. látja el
Járműveink
Tekintse meg a DKV Zrt. járműparkját!
3D modellek és videók
Villamos 3D modellek és VR filmek