Ez a jármű ismerős lehet Miskolc, Szeged és Budapest utazóközönségének is. Nem véletlenül. A budapesti FVV 1963 és 1965 között gyártotta a típust, majd a tervek alapján Szeged és Miskolc közlekedési vállalatai részére a DKV építette ezeket a járműveket. A budapesti járművek felújítását is Debrecenben végezték.
A Fővárosi Villamosvasút nevének rövidítéséből az FVV csuklós elnevezés.
A járműre elterjedt szakmai közökben a "bengáli" becenév is, melynek nem ismert a magyarázata.
Az FVV 1200-as típusból (mely budapesten a járművek pályaszámának alkotóeleme is volt) 21 üzembehelyezés történt Debrecenben. A 200-as pályaszámú járművek 3 ajtósak voltak, melyek a jármű menetirány szerinti jobb oldalán helyezkedtek el. Vezetőállás csak az egyik végükön volt, ezért a váltónál való visszafordulást nem lehetett megoldani. A 300-as pályaszámú járművek már rendelkeztek vezetőállással mindkét végükön, de 5 db ajtajuk szintén csak az egyik oldalon helyezkedett el.
Mindkét sorozat darabjait elbontották, jelenleg csak a 400-as pályaszámúak közlekednek, melyek mindkét végén van vezetőállás és mindkét oldalukon 3 db vagy 5 db ajtó található.
üzembeállítás | pályaszám | megjegyzés |
---|---|---|
1970.10.27. | 483 | eladva |
1972.07.11. | 484 | |
1975.09.30. | 486 | |
1977.12.12. | 488 | eladva |
1978.02.14. | 489 | |
*1983.09.18. | 490 | |
*1983.08.24. | 491 | |
*1984.04.10. | 492 | eladva a BKV-nak |
*A 490,491,492 pályaszámú járműveket a BKV-tól vásárolta a DKV. Budapesten 1963.06.10-én álltak forgalomba. Szerkezetileg a Debrecenben gyártott villamosoktól némileg eltérnek, ez főleg az értéknövelő felújítások során jelent nehézségeket.
A jelenleg futó 8 db járműből 6 db (485-492 pályaszámúak) 10 ajtós, kettő pedig csak 6 ajtóval rendelkezik.
Technikai adatok (10 ajtós kocsi)
Ülőhelyek száma | 28 |
Állóhelyek száma 5 fő/m2 | 127 |
Összes férőhely | 155 |
Megengedett legnagyobb sebesség | 40 km/h |
Maximális sebesség | kb. 45 km/h |
Méret- és tömeg adatok | |
---|---|
Önsúlya | 24 050 kg üzemkész állapotban |
Teljes hossz | 22 630 mm |
Kocsiszekrény hossza (ütközők nélkül) | 21 570 mm |
Szélesség | 2 290 mm |
Magasság (lehúzott áramszedőig) | 3 840 mm |
Járműmagasság áramszedő nélkül | 3 070 mm |
Nyomtáv | 1 435 mm |
Ajtó szélessége | 1 240 mm |
Szabad ajtó szélessége | 1 200 mm |
Padlómagasság | 880 mm |
Ajtók száma | 10 db |
Tengelyek száma | 4 db |
Csuklópontok távolsága | 4 410 mm |
Tengelyek távolsága | 3 800 mm |
Legkisebb járható ívsugár | 20 m |
Kerékátmérő (új állapotban) | 780 mm |
Elektromos rendszerek feszültsége | |
Hajtásrendszer | 600 V+20%,-30% |
Segédüzemi rendszer | 24 V |
Motor | |
Típusa | TR 4,5/14 A |
Feszültsége | 600 V |
Teljesítménye | 58,9 kW |
Motorok száma | 2 db |
Fogaskerék áttétel | 1 : 3,9 |
További technikai jellemzők
A csuklós motorkocsi két motoros járműrészből és a belső járművégekre helyezett függesztett járműrészből áll, amelyek megfelelő csuklószerkezettel kapcsolódnak egymáshoz. A gyors utascsere érdekében járműoldalanként 5 db 2 szárnyú ráncajtót építettek be, amelyek levegős működtetésűek. A vezetőhelyek az utastértől paraván fallal vannak leválasztva.
A motorkocsi 2+2 tengelyű, amelyek közül a két belső tengelyt marokcsapágyas motor hajtja, a külső tengelyek szabadonfutók, amelyekre a fékezés céljából dobféket szereltek fel.
A csuklós motorkocsin egy asszimetrikusan elhelyezett ollós áramszedő került felszerelésre.
A vontató motorok menet- és fékkapcsolása mindkét vezetőállásban sokfokozatú közvetlen kapcsolású (bütykös, Cs 37) menetkapcsolóval végezhető.
A csuklós motorkocsi üzemi fékje: villamos ellenállásfék amely a hajtott tengelyeket a motorok segítségével, a szabadonfutó tengelyeket pedig azok dobfékjére ható mágneses fékhengerekkel (solenoid) fékezi.
A motorkocsi rögzítőfékje forgattyús kézifék (Ackley fék), amely a dobfékre hat.
A csuklós motorkocsi forgalmi viszonyok között történő rögzítésére a villamos ellenállásfék utolsó fokozatán automatikusan működő levegős rögzítőfék szolgál.
Kiegészítő fék a 4 db sínfék, amely hálózati táplálású, a vezetőhelyen, illetve utastérben elhelyezett sínfékfogantyúval lehet működésbe hozni és lehetővé teszi vezetőhely-csere esetén a motorkocsi rögzítését. A sűrített levegős berendezések táplálását motoros hajtású légsűrítő biztosítja. A pályavilágító, vezérlő, hangosító berendezések áramellátása 24V-os akkumulátortelepről történik, amelynek töltésére statikus átalakító DC600/DC24V szolgál. Az utastér megvilágítása hálózati árammal történik.