ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
+36 52 531 513
DKV hírek
Folytatódik az éjszakai járatok tesztidőszaka
2018. szeptember 13.

A Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület a DKV Zrt. közreműködésével, teszt jelleggel augusztusban öt hétvégén éjszakai autóbuszjáratokat indított Debrecenben.  A tanszünetes tesztüzemben összesen hét útvonalon közlekedtek az autóbuszok. Az iskolai, egyetemi élet beindulásával újabb tesztidőszak következik az éjszakai közlekedésben.

A Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület (DERKE) civil szervezet a DKV Zrt. közreműködésével tovább folytatja a tanítási szünetben megkezdett tesztidőszakot.

Annak érdekében, hogy valós képet alkossunk az éjszakai járatok szükségességét illetően szeptember 19.
és szeptember 23. között, négy éjszaka
90, 90Y, 91, 91Y, 92, 92A és 93-as jelzéssel, teszt jelleggel éjszakai autóbuszjáratok közlekednek.

Az éjszakai autóbuszjáratok a nyári időszakban megismert, változatlan útvonalon és menetrenddel közlekednek. Az egyetemi hallgatók igényeit is figyelembe véve szerdai és csütörtöki munkanapokon
is közlekednek az éjszakai járatok teszt jelleggel.

A civil szervezet javaslata alapján az éjszakai járatok biztosításához szükséges autóbuszok a minden nap egyébként is közlekedő szolgálati járatok[1] felhasználásával, többlet járművek bevonása nélkül kerülnek kiállításra. A szolgálati járatokat a DKV Zrt. megnyitja az utasok számára, valamint ugyanezen autóbuszok az esti és hajnali szolgálati járatok közötti hosszabb üzemszünetben többlet járatokat teljesítenek a város frekventált részeit érintő útvonalon. A menetrendek és az útvonalak kialakítása során a lehetőségekhez mérten figyelembe vettük a vasúti csatlakozásokat és előzetes felmérés alapján várható helyi utazási igényeket.

A szolgálati járatokon felül közlekedő járatok költségét és üzemeltetéséből eredő egyéb többletköltségeket
a tesztidőszak alatt a DERKE továbbra is pályázati forrásból finanszírozza.  A szervezet ezen felül tagjainak és önkénteseinek segítségével elkészítette a megállóhelyi menetrendeket, melyek gyártásáról és kihelyezéséről szintén ők gondoskodnak.

Az éjszakai járatok a nappali járatokon alkalmazott normál díjszabással vehetőek igénybe. A járatokon folyamatos utasszámlálás és jegyellenőrzés lesz, annak érdekében, hogy valós információkhoz jusson
az egyesület és a DKV Zrt. is az utasszámokat illetően.

A menetrendek megtalálhatóak a www.dkv.hu internetes oldalon, valamint a DERKE online felületein: ejszaka.derke.hu.

 

Debrecen, 2018. szeptember 13.

Menetrendek:
90-es autóbusz
90Y-os autóbusz
91-es autóbusz
91Y-os autóbusz
92/92A jelzésű autóbusz
93-as autóbusz

[1]  A szolgálati járatok olyan, általában utasforgalom számára nem megnyitott járatok, amelyeknek az elsődleges célja a szolgáltató alkalmazottainak, főként a járművezetőknek a munkavégzést követő hazaszállítása, illetve a munkakezdés előtt a telephelyre történő szállítása.

A DKV Zrt. ügyfélszolgálati feladatait a DV PARKING Kft. látja el