ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
+36 52 531 513
DKV hírek
Elindul az éjszakai közlekedés Debrecenben
2018. október 11.

A Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület és a DKV Zrt. együttműködéseként, teszt jelleggel augusztusban öt hétvégén, szeptemberben pedig négy napon keresztül közlekedtek éjszakai autóbuszjáratok Debrecenben, összesen hét útvonalon. A tanszünetes és tanítási időszakos tesztüzem kiértékelés befejeződött.

A DKV Zrt. elsődleges célja a helyi közösségi közlekedést igénybevevők minél szélesebb körben történő kiszolgálása, a szolgáltatási színvonal növelése. A tesztidőszak alatt a 112 járaton összesen 771 utazás volt. Ez az utasszám alacsonyabb az előzetesen várt igényekhez képest, ezért - az utasforgalomra megnyitott szolgálati járatok kivételével - a tesztidőszak alatt üzemelő éjszakai járatok közlekedtetésére egyenlőre nincs lehetőség.

A DKV Zrt. ennek ellenére megvizsgálta a civil szervezet azon kéréseit, melyek nem, vagy csak kisebb többlet költséget eredményeznek az üzemeltetés során. A vizsgálat eredményeként a tesztidőszaki hét útvonalból a DKV Zrt. három útvonalon, 90Y-os, 91A és 91Y-os jelzéssel közlekednek majd éjszakai járatok.

2018. november 1-jétől (azaz november 1-jéről 2-ára éjszaka) az eddig szolgálati járatként közlekedő autóbuszokon történő utazás lehetőségét nyitjuk meg az utasok számára.

90Y-os autóbusz útvonala: Sámsoni út, forduló – Sámsoni út – Acsádi út – Veres Péter utca – Veres Péter utcai körfogalom – Veres Péter utca – Acsádi út – Sámsoni út – Mátyás Király utca – Kincseshegy utca –
Huszár Gál utca – Budai Nagy Antal utca – Hétvezér utca – Diószegi út – Barackos utca – Diószegi út – Vágóhíd utca – Hajnal utca – Munkácsy Mihály utca – Víztorony utca – Ótemető utca – Rakovszky Dániel utca  – Árpád tér – Csapó utca – Burgundia utca – Kossuth utca  – Piac utca – Petőfi tér – Nagyállomás – Erzsébet utca – Szoboszlói út – István út – Vincellér utca – Derék utca – Kishegyesi út – Pósa utca elnevezésű megállóhely.

91A jelzésű autóbusz útvonala : Pósa utca elnevezésű megállóhely – Kishegyesi út – Derék utca – Vincellér utca – István út – Szoboszlói út – Erzsébet utca – Petőfi tér – Nagyállomás.

91Y-os autóbusz útvonala: Nagyállomás – Homokkerti felüljáró – Szabó Kálmán utca – Gizella utca – Diószegi út – Barackos utca – Diószegi út – Lahner utca – Létai út – Bayk András utca, forduló – Létai út – Vámospércsi út –  Vámospércsi út, forduló – Vámospércsi út – Veres Péter utca – Acsádi út – Sámsoni út – Mátyás Király utca – Kincseshegy utca – Huszár Gál utca – Ótemető utca – Víztorony utca – Munkácsy Mihály utca – Arad utca – Faraktár utca – Hajnal utca – Wesselényi utca – Petőfi tér  – Erzsébet utca – Szoboszlói út – István út – Vincellér utca – Derék utca – Kishegyesi út – Pósa utca elnevezésű megállóhely.

A fent felsorolt éjszakai járatokon felül a 46E jelzésű vonalon a Nagyállomás és az ITK Zrt. között egy-egy, valamint a 15-ös autóbusz vonalán 15G jelzéssel a Doberdó utca és az ITK Zrt. között két-két reggeli és éjszakai garázsmeneti járatot közlekedtetünk menetrend szerint.

Az éjszakai járatok a nappali járatokon alkalmazott normál díjszabással vehetőek igénybe. A járatokra a felszállás csak az első ajtón lehetséges, és folyamatos ellenőrzésre kell majd számítani.

Az éjszakai autóbuszok menetrendje hamarosan megtalálható a www.dkv.hu internetes oldalon.

 

A DKV Zrt. ügyfélszolgálati feladatait a DV PARKING Kft. látja el