ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
+36 52 531 513
DKV hírek
Újabb járványügyi intézkedés járműveinken
2020. november 20.

A DKV a járvány tavaszi megjelenése óta kiemelt figyelmet fordít a munkavállalók egészségének védelme érdekében. Március óta folyamatosan biztosítjuk minden dolgozó számára a kézfertőtlenítőt, szájmaszkot, járműveinket napi szinten teljes körűen fertőtlenítjük. A járvány első hullámában a fokozott fertőzésveszélynek kitett járművezetőink egészségének megóvása érdekében lezártuk az első ajtót, felfüggesztettük a járművön a jegyértékesítést.

Társaságunk szakszervezetivel történt egyeztetést követően, a járvány újabb erősödésének hatására, újra védelmi intézkedéseket vezetünk be az autóbuszokon és trolibuszokon, annak érdekében, hogy csökkentsük járművezetőink megbetegedésének esélyét.

2020. november 23-án üzemkezdettől a járművezetői fülke mögött található jobb és bal oldali első üléseket lezárjuk, ezen felül védelmi zónát jelölünk ki a járművezetői fülke mellett.

Kérjük utasainkat, hogy utazásuk során az első üléssor utáni utastérben, a jármű padlóján elhelyezett piros jelölésen belül tartózkodjanak, ezzel biztosítva a járművezetőink részére a távolságtartást.

Az első ajtós felszállási lehetőséget, valamint a jegyvásárlást továbbra is biztosítjuk utasaink számára, azonban hétfőtől tilos utazás közben a járművezető fülke mellett tartózkodni.

 

Utasaink együttműködését köszönjük!

Vigyázzunk egymásra!

A DKV Zrt. ügyfélszolgálati feladatait a DV PARKING Kft. látja el